Apával jókat lehet birkózni. Jobbra gurulnak, meg balra és közben kacagnak.
Mutat a mutató ujjával és közben mondja, hogy ott. A még kérek a mimi. Viszi a kakis pelust a kukába és közben mondja, hogy pfúj, kaka. Most minden ami a földön van és nem ehető az pfúj kaka. A kuka kuku. Már lassan nem is fogom írni az új szavakat, mert szinte minden nap újat tanul. Mindig segít söpörni és együtt lapátoljuk fel a koszt. A múltkor besöpörtem a sarokba és ott felejtettem a morzsákat. Egyszer csak látom, hogy odamegy a kukához, kinyitja, kiveszi a lapátot és jön a halomhoz felseperni. Ha lát valami foltot, vagy vizet a földön, akkor gyorsan odamegy és ráteríti a pelusát vagy megszerzi a törölgető rongyot és azzal masszírozza a földet. Igazán házias lányka!
A babát odateszi a pelusához és az is azt mondja, hogy pfúj! Mert hát szerinte a pelus mindig büdös.
Tegnap a frász jött rám, mert miközben a konyhában voltam, hallottam egy tompa puffanást. Berohantam a szobájába, de egy hang nélkül támaszkodott föl és nagy lendülettel iramodott neki újból a mászásnak. Az ágyra felmászásnak!!! Ami nem lenne annyira nagy baj, ha nem állna föl rajta... Na onnantól kezdve bejöttem a konyhából és mellette tettem-vettem inkább. Vasárnap látta apától, ahogy felmászott a létrára, úgyhogy egy fél óra múlva az alsó fokról szedtük le a kisasszonyt. Azóta felmászott már a nappaliban lévő kanapéra, felállt a műanyag kisszékében és az autóra is. Igaz, a kisszékére csak azért, mert szerinte csak így tud ráülni. A műanyag autón rengetegszer egyensúlyoz, hiába minden szavunk. Egyszer fejre esett, Tamásnak sikerült tompítotania egy kicsit, de így is megijedt. Annyira, hogy fél óra múlva megint felállt az autóra. :S Állandóan résen kell lenni. Mindenhol a lehetséges széket keresi. Leül méterenként a járdaszegélyre, a párnára, a kutyára. De mielőtt letenné a fenekét közli hogy csüccs.
